#Varga Judit




Magyar Péter:
 

Magyar Péter: "Soha nem bántottam a gyermekeim anyját, szimpla családi veszekedés volt"

Varga Judit volt férje ragaszkodott ahhoz, hogy “ez egy jól felépített kommunikációs kampány”. Amikor az ATV műsorában szembesítették azzal, hogy lepropagandistázta lapunk újságíróját, aki pedig nem állította, hogy fizikai erőszak történt, és erre a rendőrségi feljegyzés sem utal, Magyar azt mondta, “mégis olyan az optikája”. Beszélt a Völner-Schadl-ügyről és üzent Rogán Antalnak is, aki szerinte jól tenné, ha elhagyná az országot.

hvg.hu hvg.hu


Magyar Péter és Varga Judit veszekedése: „Úgysem hisznek majd neked”
 

Magyar Péter és Varga Judit veszekedése: „Úgysem hisznek majd neked”

Letiltotta a kollégánkkal folytatott beszélgetése idézését, majd a szóban forgó történetet a Facebookon a saját olvasatában közölte Magyar Péter. Varga Judit volt férjével a HVG birtokába került rendőri jelentésről beszéltünk, amely egy heves veszekedés körülményeit foglalta össze. Ennek ugyanis a miniszter védelmét ellátó rendőr is tanúja volt. Magyar Péter rendőrségi vizsgálatot követelt az ügyben, egyben felszólította a hatóságokat, hogy kollégánkat tanúként hallgassák meg. Hétfő délután a rendőrség belső vizsgálatot rendelt el. A hvg.hu eddig nem közölt részleteket az ügyről, a történtek után azonban bemutatjuk, amit eddig tudunk.

hvg.hu hvg.hu



Balog Zoltán beáldozhatja a zsinati elnökséget, hogy püspök maradhasson
 

Balog Zoltán beáldozhatja a zsinati elnökséget, hogy püspök maradhasson

Canossát jár egyházkerületében a kegyelembotrányt magyarázó Balog Zoltán. Zárt körben több megbeszélést is tartott a múlt héten református lelkészekkel. Az egykori miniszter a kegyelembotrány miatt zsinati elnökként megbukott, bár lemondásának elfogadása még függőben van. Most püspökségét igyekszik megmenteni, miközben kérdés az is, mennyire maradhat meg a befolyása, miután politikai támogatottságának megőrzése is kérdéses lehet.







EP-választás: A Fideszt még a kegyelmi botrány sem zökkentette ki, de az ellenzékre várhatnak meglepetések
 

EP-választás: A Fideszt még a kegyelmi botrány sem zökkentette ki, de az ellenzékre várhatnak meglepetések

Több közvélemény kutatás is azt mutatja, hogy a kegyelmi botrány nem rázta meg az európai parlamenti választásokra készülő kormánypártot, pedig éppen két, európai színtéren is ismert politikusát veszítette el. Annál alaposabb átrendeződés várható az ellenzéki térfélen, ahol a széttöredezettség okozhat problémákat. A nyertesek között nemcsak a Kétfarkúak, hanem a Mi Hazánk is ott lehet.




Éveken át tudtak magas pozícióban lévő emberek a bicskei molesztálások gyanújáról, V. János mégis dolgozhatott tovább
 

Éveken át tudtak magas pozícióban lévő emberek a bicskei molesztálások gyanújáról, V. János mégis dolgozhatott tovább

Mikor és kinek jött az első jelzés, hogy V. János zaklatja a gyermekeket a bicskei gyermekotthonban? Hogyan lehet, hogy ennek ellenére állásában maradhatott, sőt, ki is tüntették? Miért merült fel a sajtóban Polt Péternek, Áder János testvérének, vagy épp Szentkirályi Alexandrának a neve? Összeszedtük, kik mikor tudták meg, hogy valami nem stimmel V. Jánossal, mikor milyen dokumentumok születtek minderről, hogy aztán még évekig keringjen az államigazgatás és az igazságszolgálgatás útvesztőjében a molesztálási ügy.